Feng Shui, Konfuciusz, Lao-Ce, Taoizmus, asztrológia, akupunktúra és orvoslás, teakultúra, Tai Chi, Chi Kung, a Selyemút, kalligráfia, porcelán, Ji King… – amilyen hatalmas maga az ország (9 569 960 km2), legalább annyi gondolat cikázik az ember fejében, mikor Kínába indul.
De vajon mi maradt a 21. századra a régi idők magasrendű kínai civilizációjának egyedülálló, klasszikus hagyományaiból, a Marco Polo által papírra vetett csodákból? Mit talál az európia utazó ma, ha felül a Shanghai Expresszre?
Nos, a Jin-Jang harmónia meglehetősen kétarcú világát, melyben egyrészt rettentő méreteket ölt a diktatorikus katonai rezsimek támogatása, a fegyverkereskedelem, az emberi jogok sárba tiprása és a környezetszennyezés; másrészt letűnt korok rendkívüli emlékeit: a kínai nagy falat, Xi’an 10 000 katonából álló terrakotta hadseregét, a pekingi Nyári Palotát és a Tiltott Várost, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Fellelhető itt ’minden, ami az Ég alatt van’. Évszázadokkal ezelőtt a kínaiak így nevezték ugyanis a világot (’Tianxia’), ami számukra egyet jelentett Kínával.
Kelet Párizsa – Shanghai
„…megtalálták ennek az új Shanghainak a legbeszédesebb szimbólumát, az aranyban foszforeszkáló Lótusztrónust, amelyen már senki nem ül, képet adván arról, hogy a Buddha elhagyta a várost, hogy ez a gigász, Shanghai, magára maradt saját gigászi csillogása alatt, hogy tehát vakon tör valahová a maga irtózatos sebességével, miközben a trón: üres.” /Krasznahorkai László/
Kína legnagyobb városa (lakosainak száma 13,4 millió fő) a 2010-ben megrendezésre kerülő Világkiállítás helyszíne. Egy amerikai felmérés, mely életminőség tekintetében vizsgálta a világ nagyvárosait, Shanghait igencsak hátra – a 102. helyre – helyezte a sorban (1. Genf és Zürich, a sereghajtó pedig Bagdad), főképp légszennyezettsége és politikai merevsége miatt. Az 1990-es évek közepén a világ toronydaruinak fele Shanghai utcaképét rontotta. Shanghai annyiban sokkal inkább hasonlít Hong-Konghoz, mint Pekinghez, hogy kulturális öröksége főként a 19. sz. közepétől datálódik. Kína legjelentősebb múzeumai – pl. a Shanghai Múzeum – is itt pompáznak
Shanghai Kína legforgalmasabb és egyben a világ 2. legforgalmasabb kikötője; itt találhatóak Kína legjobb hotelei; Ázsia legnagyobb bevásárlóközpontja; itt épül a világ legmagasabb épülete; és innen indult útjára a világ első lebegő vasútja. Egész éven át rendelkezésre álló fedett sípályák és Mercedes-taxik várják a látogatókat. Shanghai – képszerűen szólva – olyan, mint a forró wokban sistergő olaj – energikus és kirobbanó kirakatváros, ahol a valódi kreativitás, az igazi ötletek, a mélység azonban még váratnak magukra…
Bund
Kora reggel a Bundon, Thai Chi-t gyakorló helyiekhez csatlakozunk a szabadban. Nem árt felvértezni magunkat energiával, hiszen Shanghai-ról a legjobb indulattal sem mondható el, hogy nyugalmat árasztó város lenne. Az előzetes képnézegetés és lázas olvasgatás sem készítheti fel az embert eléggé a shanghai valóságra: lüktető, mérhetetlenül zsúfolt, intenzív, zajos és elképesztően sűrű autóforgalom, vibráló vörös és fáradt-sárga neonfények, nyüzsgő árusok. A repülőtérről a 430 km/h-s sebességgel száguldó, ultramodern, lebegő mágnesvasúttal robogunk a város felé.
Sétánkat a Huangpu-folyó partján, a Bundon kezdjük, mely vitathatatlanul az egyik legmegkapóbb része a városnak. A Huangpu keleti partjáról a jövő – Pudong, nyugati partjáról a múlt – Puxi tárul elénk. Pudong, mely 20 éve még szántóföld volt csupán, ma a kínai gazdaság motorja – üzleti negyed, Ég fölé törő felhőkarcolókkal, melyek esti kivilágításban még akár szépnek is tűnhetnek; Puxi ezzel szemben a történelmi Shanghai emlékeit őrzi. Tájékozódásunkat nagyban könnyíti, hogy Shanghaiban – a legtöbb kínai várossal ellentétben – a kínai mellett angolul is olvashatók az utcanevek a táblákon. A Bund déli végénél (Pearl Dock) befizetünk egy kellemes, fél órás hajós városnéző túrára, így – egy kis túlzással – azonnal átlátjuk a kaotikus várost.
Shanghai óvárosa
A Bund kilométeres ’látványsétája’ után bevetjük magunkat az óváros klasszikus, szűk hátsó utcácskái közé, ahol a tisztára mosott ruhák az ablakokban lógnak és sűrűn összeszorítva sorakoznak egymás mellett a lakóházak. A városrész kör formáját az 5 km hosszú városfal adta, melyet a 16. században emeltek a japán kalózok támadásai ellen. Sajnos a falat 1912-ben lerombolták. Az óvárosban szerencsére kevés turistával találkozunk, ellenben annál több műemlékkel: a taoista Baiyun templomát a konfuciánus templom követi, eredetileg 1294-ből, de jelenlegi helyére csak a 19. században költöztették. Kertje magnóliákkal és madárdalban igazi feltöltődés. A napjainkban is működő Chenxiangge apácazárda kedves, sárga templomfalai között Sakyamuni (Buddha) és Maitreya (az eljövendő Buddha) szobra előtt mi is füstölőt gyújtunk. A szerzetesnők éneke, az ima-mormolás kiszűrődő moraja csendes áhítatra ébreszt bennünket.
A szellemi feltöltődés után persze pocakunkról sem felejtkezhetünk el. Shanghaiban kihagyhatatlan kulináris élményt ígérő helyi specialitás a rizslisztből készült gőzgombóc-falatka. A hússal vagy hagymával, zöldséggel töltött aprócska ’kínai raviolit’ a népszerű Nanxiang Étterem-ben hordószerű bambusztálakból kínálják, mi ecetbe és szójaszószba mártogatva fogyasztjuk a helyiek gyűrűjében. Sült és főtt változatát bárki kipróbálhatja azonban utcai árusoknál is. Egyes vélemények szerint a tészta is Marco Polo-n keresztül jutott Itália földjére Kínából a 13. század elején.
Yuyuan
Épp a hétvégi forgatag közepébe csöppenve érünk a Yuyuan bazárba – óriási a nyüzsgés, hangzavar, pálcikára tűzdelt falatok a standokon mindenfelé, színes csecse-becse árusok végtelen sora, vörös lampionok, árad a giccses műanyag, így hamar menekülőre fogjuk és a Yuyuan kert felé vesszük az irányt. Itt már nem ételszag terjeng, hanem a nemes magnólia illata lengi be a teret, virága Shanghai jelképe. Árnyas lugasok, csillámló halastavak, kerti pavilonok, suhogó bambuszok, gingkofák, sziklakertek, jázmintenger – a Ming-dinasztia korabeli kerttervezés elragadó példája. A kert békéjét még a japán turisták kisebb özöne sem tudja megbolygatni, nagyokat szippantunk a levegőből.
Hirtelen jött nyugalmunkat teázással tetézzük, Kína egyik leghíresebb, gazdagon díszített tóparti pagoda-teaházában – Huxingting – leszünk részesei a különleges helyi teaszertartásnak. Mennyei illatú jázminos zöld teánkat kortyolgatva klasszikus kínai zenét hallgatunk. A teaház előkelő vendégei között megfordult már II. Erzsébet királynő és Bill Clinton is. Shanghaiban néhány taoista templomhoz is tartozik egyébként teázó, a helyiek kezében pedig gyakran látni termoszt, műanyag edényt, melyben a nap folyamán többször felöntik zöld teájukat forró vízzel.
Francia negyed
Másnap a hajdani francia negyeddel, Shanghai talán legkellemesebb városrészével indítjuk a napot. A környék egykor a shanghai szerencsevadászok, kalandorok, gengszterek, forradalmárok, írók és könnyűvérű lányok törzshelye volt, akik ugyan többségében nem is franciák, hanem britek, amerikaik, oroszok és kínaiak voltak. Árnyas fákkal szegélyezett sétányai, a 30-as éveket idéző franciás jellegű impozáns épületei elővarázsolják a város hajdanvolt hangulatát. Valóban a ’Kelet Párizsában’ járunk. Hangulatos éttermei közül mi a shanghai specialitásokról híres Baoluo Jiulou-t választjuk. Ínyenceknek melegen ajánlott a sült angolna, a rákpörkölt, vagy a lótuszlevéllel sült kacsa; mi a bőséges zöldségválasztéknál maradunk, persze a kötelező jázminrizzsel körítve. Igyekszünk betartani a pálcika-etikettet, vagyis pálcáinkat még véletlenül sem állítjuk a rizsbe függőlegesen, hiszen ez a kínai hagyomány szerint igen nagy udvariatlanság.
Jóllakottan folytatjuk tovább utunkat a Propaganda-plakát Művészeti Központba, ahol az 50-70-es évek ’sikerdarabjai’ hamar retro-hangulatba hoznak minket, az Amerika-ellenesség és az imperializmussal szemben folytatott küzdelem hangulata süt minden plakátról. Egyszerre döbbenetes és bágyadt mosolyra késztető érzés.
A Renmin-tér és környéke
Shanghai központi terét zenélő szökőkútjával kevésbé találjuk zordnak, mint mondjuk a pekingi Tiananmen-teret. Bár, némi ücsörgés után felrémlik bennünk, hogy 1989-ben ezen a téren gyűltek össze a kommunista rezsim ellen demonstráló diákok, kiknek lázadását a karhatalom vérbe fojtotta. Igy a kép már nem is olyan idilli…
A város – és talán Kína – első számú múzeuma a Shanghai Múzeum, kötelező program minden idelátogató számára, mi sem hagyjuk hát ki. Jó döntésnek bizonyul, igazán egyedülálló esztétikai élményt nyújt a kalligráfiai gyűjtemény. A világhírű bronzgalériában többezer éve készült rituális és hétköznapi célokat szolgáló edényeket találunk. A bronzharangok a Han-dinasztia idején Kína legfontosabb hangszerei voltak, alkalmanként még ma is tartanak tradicionális harang-hangversenyeket Shanghaiban. De lenyűgözőek a múzeum kerámiái, porcelánjai, Jade-galériája és numizmatikai gyűjteménye is, ahol kés – illetve kulcs formájú érméket is megszemlélhettünk.
Masszázs
A városi nyüzsgésben való hosszas kóborlás után igazi felüdülést jelentett számunkra a masszázs! Shanghai utcáin lépten-nyomon kisebb-nagyobb masszázsszalonokba botlik az ember, ahol akár csupán rövid, frissítő láb-masszázst is kérhet, méghozzá az itthonihoz képest igen kedvező áron (kb. Y 25/óra, úgy 700 Ft). A Lulu Masszázs-szalonban ne lepődjön meg senki, ha napszemüveges masszőröket lát, mivel ők nem látnak. Kínában ugyanis hagyományosan a vakok végzik ezt a munkát, különlegesen kifinomult érzékkel.
A kínai masszázs – a tuina – a tradicionális kínai orvoslás része, a chi-t (életenergia) és a meridiánokat (a test energia csatornái) veszi célba. A ’gyorstalpaló’ masszázsokkal szemben ezt feltétlenül komolyabb, békésebb helyeken érdemes kipróbálni.
Jade Buddha temploma
A legenda szerint élt valaha egy kínai szerzetes, aki Burmán keresztül Tibetbe utazott, ahonnan 5 Buddha-szobrot hozott magával. Ezek közül került kettő Shanghaiba. A templom közzéppontjában lenyűgöző a csaknem 2 méteres halványzöld jade Buddha, minden itt eltöltött perc misztikus élmény. A buddhista kolostorhoz szerény vegetáriánus étterem is tartozik, nem mindennapi élmény volt kipróbálni, és ezzel – úgy gondoljuk – illő búcsút is vettünk Shanghaitól.
A Kínai Népköztársaság, a jövőbeli szuperhatalom, ma a világ harmadik katonai, második gazdasági potenciálja. Többek között pl. a szudáni kormányerők legfőbb gazdasági partnere (a helyi olajexport 80%-ának felvásárlója) és fegyverszállítója. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaként sok esetben sikerrel hátráltatja vagy akadályozza meg a nemzetközi békefenntartó csapatok bevetését (pl. Burma, Darfur). A Dalai Lámát árulónak, szeparatistának titulálja, amiért Tibetet demilitarizált övezetté szeretné nyilvánítani (a kínai hadsereg tibeti bevonulása óta (1950) kb. 1 millió tibeti vesztette életét és úgy 6000 kolostort romboltak le a ’kulturális forradalom’ zászlaja alatt.) Az ország energiafelhasználásának hatékonysága aggasztó: arányaiban 10-szer rosszabb a fejlett országokénál. A klímaváltozás hatásaként az elmúlt 20 év során Shanghai-ban kb. 3-5 Cº-kal melegedett a hőmérséklet. A Tao Te King több mint 2000 éves bölcsessége mutathat-e vajon kiutat a reménytelennek tetsző morális válságból?:
„Nincs lágyabb, mint a víz,
Mégis a köveket kivájja:
nincs különb nála.
A gyenge legyőzi az erőset,
a lágy a keményet:
az ég alatt mindenki tudja…”
